2014 – ŐSZI KIÁLLÍTÁSOK

Az idén az ősz folyamán a Denti System Kft. kollegái számos igen rangos nemzetközi kiállításon és konferencián vettek részt.

Berlinben a legnagyobb európai Botiss rendezvényen egy új installációval jelentünk meg, ahol bronz fokozatú támogatók voltunk.

A legpatinásabb Szlovén szájsebészeti kiállításon a Denti szintén jelen volt, melyet jó stílusérzékkel a festői szépségű Brdo-i kastély tőszomszédságába szerveztek.

Az évenként megrendezésre kerülő prágai kiállításon a hatalmas Meisinger standon állítottunk ki. Ez a szakmai rendezvény a legnagyobb Csehországban, olyan, mint itthon a Dental World, de volumenét tekintve háromszoros.

Az egyik legnagyobb, évente megrendezésre kerülő szájsebészeti kiállításon volt saját standja a Denti System Kft-nek Zágrábban, helyszínül a Westin Hotel konferenciaterme szolgált.

Mindegyik fórumon nagy érdeklődéssel fogadták a Denti termékeit és többek között ennek is következménye, hogy egyre bővülő piacról számolhatunk be Európában.

DenTi System Kft
ADATVÉDELMI ÁTTEKINTŐ

Ez a weboldal sütiket használ azért, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. A sütik kicsi adatcsomagok, amiket a böngésző tárol. Ennek segítségével lehet például felismerni, hogy volt már a weboldalon, vagy pontosabb statisztikát készíteni a látogatókról, de segítenek a marketingben is.

Áttekintheti és engedélyezheti egyesével a különböző típusú sütiket a bal oldali menüben, vagy elfogadhatja őket együtt itt is.